Esettanulmány

Art of Parking

Megbízó: Art of Parking

A németországi központtal rendelkező parkolási cég nemzetközi szinten is számottevő parkolás-technikai tapasztalatainkat látva cégcsoportunkat kérte fel a világ talán legkomplexebb parkolási rendszerének tervezésére és fejlesztésére, melynek örömmel tettünk eleget.

Feladat:

A feladatunk egy komplex parkolás-gazdálkodási rendszer tervezése és kivitelezése a megrendelő szakembereivel való szoros együttműködésben. A rendszernek minden funkciót le kell fednie a parkolási díj kifizetésétől az esetleges büntetés behajtásával bezárólag.

Megvalósítás:

A munka első lépése a folyamatok részletes megtervezése volt, melyet a specifikációk, s a rendszertervek készítése követett. Miután a részletes tervek elkészültek, megkezdődhetett az adatbázis-struktúrák kidolgozása, majd a fejlesztés folyamata.

A feladatot nehezítette, hogy sokszor olyan technológiákat is be kellett vezetnünk, melyekben még nem volt saját tapasztalatunk. Ilyen elem a parkoló-automata szoftverének leprogramozása Java nyelven. A hardvert teljes egészében a megrendelő munkatársai készítették, nekünk erre kellett a célszoftvert elkészíteni. Kihívást jelentett a folyamatosan változó hardver-specifikáción futni képes kód készítése, de hosszú hónapok fejlesztése után a projekt sikeresen zárult, s egy jól használható automata született.

A szerver oldali szoftver-környezet megvalósításához a frissen bevezetett Júlia™ rendszert választottuk, mely kellően robosztus ahhoz, hogy a szükséges teljesítmény-igényeket kielégítse, s a Java alap a biztonsági követelményeknek is teljesen megfelelt. További előny, hogy a saját fejlesztő környezetben a fejlesztők hatékonyabban tudtak dolgozni.

A fejlesztés eredményeképpen létrejött egy világon egyedülálló, komplex parkolás-gazdálkodási rendszer, amely hamarosan a világ több országában bevezetésre kerül.

  • A rendszer főbb jellemzői:
  • homogén technológiai alapok: Júlia™ és Java
  • központi, MySQL alapú adattárolás
  • multi platform
  • többnyelvű, akár azonos rendszeren belül is
  • több szintű biztonsági rendszer
  • Linux szerver operációs rendszer
  • többszörösen kódolt adatbázis-struktúra

Főbb komponensek

  • Enkidu – Android alapú parkolás-ellenőrzési applikáció
  • feladata a parkoló őrök, műszerészek, karbantartók, készpénz-ürítők és kerékbilincselők munkájának támogatása
  • tisztán Java kód
  • online kapcsolat a többi komponenssel
  • hálózatkiesés esetén offline működés
  • QR kóddal ellátott jegyek kezelése
  • fényképek készítése
  • GPS a kezelők nyomon követéséhez
  • teljes szinkronizáció és automatikus rendszerfrissítés dokkoláskor
  • digitális aláírás kezelése
  • biztonságos, kódolt kommunikáció
  • Gilgames – pótdíjkezelő alrendszer
  • feladata a nem fizető autósok pótdíj-ügyeinek koordinálása, a levelezések lebonyolítása, valamint a teljes körű pénzügyi adatnyilvántartás
  • Júlia™ , Viola™ alapú rendszer
  • alapesetben a magyar jogrendszerre van optimalizálva, de úgy került kialakításra, hogy könnyen adaptálható más országok előírásaihoz
  • átfogó jogosultsági rendszer
  • teljes körű naplózás és rollback

 

Megvalósítás éve: 2012-2014

  • Műkar 4.0 – Műszaki üzemeltetést támogató rendszer
  • fő feladata a parkolás-gazdálkodás műszaki folyamatainak támogatása
  • állandó kapcsolat akár 10.000(!) automatával
  • pénzügyi jelentések, hibajelentések, egyéb üzenetek fogadása
  • statisztikák lekérdezések kezelése
  • automaták egyedi, vagy csoportos programozása
  • több különböző adatcsoport térképes megjelenítése (Google Maps™)
  • átfogó raktárkezelő modulok az eszközök nyilvántartásához
  • munkaidő és útvonaltervezés
  • kerékbilincs nyilvántartások
  • Uruk – Folyószámla-kezelő rendszer
  • a rendszer feladata a parkoló társaság mobilfizetési rendszerének kiszolgálása, a szerződött partnerek folyószámláinak kezelése
  • állandó kapcsolatot tart az automatákkal és a mobilfizetési APP-pal, a beérkező impulzusok alapján kezeli a parkolásokat
  • teljes folyószámla-kezelés
  • pénztár és számlázás
  • NFC alapú parkoló kártyák kezelése
  • járművek nyilvántartása
  • Suruppak – Mobil fizetési applikáció
  • feladata, hogy a társaság ügyfelei egyszerűen tudják kezelni parkolási ügyeiket
  • parkolás indítása és leállítása automatikusan, határozott vagy határozatlan időre
  • automatikus parkolóhely-választás és navigáció
  • egyenleginformáció
  • parkolások nyilvántartása
  • Automata
  • egyedileg fejlesztett parkoló automata, kifejezetten az Art of Parking rendszerhez optimalizálva